Bemutatkozás

Kovács Ferenc vagyok, 1972-ben születtem, jelenleg Villányban lakom, és családtagként a Blum Pincészetben mint borász dolgozom. A rohanó, stresszes  világban mindenkinek kell, hogy legyen valamilyen megnyugtató hobbija, amível egy kicsit ki tud kapcsolódni.

Engem ezek a színes, csodálatos tollazatú, bohóckodó, az embereknek örömet szerző papagájok ragadtak magukhoz

2003-ban nagyobbik fiam a szülinapjára kapott egy pár Rozella papagájt, aminek a gondozása rám maradt, amit egyébként nem bántam meg. Elejinte lakásban voltak, majd készítettem nekik egy nagyobb röpdét, ahová odút is tettünk fel, és az első szaporulatból 3 fiókát sikerült felnevelni, onnantól elindult a lavina

Megvettem első pár "nagy papagájnak" számító Nagy Sándor papagájokat, elkezdtem tenyésztőkhöz járni, és megpróbáltam elsajátítani a papagájtenyésztés rejtelmeit.

Közben bővítettem az állományomat több Kis Sándor + még egy pár Nagy Sándor papagájpárral, amik szintén szaporodtak, így idővel kezdtem kinőni a helyet, ahol a madarakat tartottam, ezért 2006-ban egy bővebb, nagyobb, tágasabb hely kialakítára adtam fejemet.

A  11 fakkos madárház nyugodt környezetben, tenyésztésre alkalmas helyen, Villánykövesden került megépítésre. Röpdék mérete: 4 m X 2 m X 80 cm

Későbbiek folyamán az állományomat amazonfélékre váltottam, és ezzel együtt a kézzel való nevelést szorgalmaztam.

2011-ben egy nagyobb papagájházat építettem, aminek röpdéje 6 m X 3 m X 4 m, ide került a 2010-ben vásárolt Kék Sárga Arapár

A papagájtartáshoz nagy szeretet és türelem kell, de a papagájok meghálálják a törödést, és sok örömet tudnak szerezni

Honlapom böngészéséhez kellemes időtöltést kívánok, és ha meghoztam kedvedet papagájtartáshoz, vagy kézzel nevelt papagájt szeretnél, hogy felvidítson, fordulj hozzám bizalommal!

E-mail cím változás: kovacspapagaj72@gmail.com

Blum Pincészet